ajánlatot kérek tovább

Fizikai bolt vagy webáruház?

Fizikai bolt esetén a vásárlók a termékeket személyesen is láthatják, felpróbálhatják, vagy sok esetben el is tetethetik későbbre, ha valamilyen okból kifolyólag később akarnak dönteni. Sok vásárló számára fontos, hogy a megvétel előtt szemrevételezze, felpróbálja az adott terméket, ez leginkább a ruhák esetén fontos. Abban az esetben, ha az adott termék valamiért mégsem megfelelő, a nyugta bemutatásával könnyedén kicserélhető bizonyos időn belül a termék. Ráadásul a fizikai boltban az eladóktól rögtön lehet segítséget kérni. A megvásárolt termék rögtön a miénk, nem kell a szállításra várni, vagy azon aggódni, hogy szállítás közben megsérül. Ugyanakkor persze a webáruházakat sem szabad leírni, hisz nem hiába virágzik az általuk történő értékesítés. Miután végig vettük mik is az előnyei egy fizikai boltnak, nézzük meg miért is éri meg egy webáruház keretein belül értékesíteni.
 
Fizikai bolt vagy webáruház
 
Egy webáruház megnyitása jóval kevesebb macerával jár, mint egy fizikai bolté, hisz utóbbi esetében számos feltételnek kell megfelelni, valamint a működési engedélyhez több hatóság engedélye szükséges, amiket az üzlet ellenőrzése esetén kaphat meg a tulajdonos. Természetesen webáruház esetén is több jogszabálynak kell megfelelni, mint például a GDPR-nak való megfelelés, 14 napos elállási jog biztosítása. A webáruház esetén jóval kevesebb feltételről kell beszélnünk. Tőkét tekintve is egyszerűbb webáruházban gondolkodni, hiszen egy fizikai bolt esetén rengeteg költség adódik, mint például maga az épület megvétele, kibérlése, eladók alkalmazása, valamint a fenntartási költségek, úgy, mint a villanyszámla. A legtöbb fizikai boltnak fix nyitvatartási ideje van, szemben a webáruházakkal, ahonnan a nap huszonnégy órájában tud a vásárló rendelni. Tudni kell, hogy webáruház üzemeltetése is jelentős költséggel jár, ami marketing tevékenységhez kapcsolható főként. Sokkal több költséget vihet el egy webáruház üzemeltetése marketing szempontból, mint egy fizikai bolt, mivel nem csak egy települést és/vagy egy régiót célzunk hirdetéseinkkel, hanem egy teljes országot, vagy akár az egész világot. Itt költségekben a határ szinte a csillagos ég, de optimális hirdetésekkel a bevételi határ is ugyanebbe az irányba konvergál.